Az Árvíz utcában épülhet az új csónakház

Működésének első évét értékelte, idei terveit taglalta és a tervezett csónakház építésével foglalkozott tegnapi közgyűlésén a LADIK, azaz a Legyen A Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület. Weisz Mátyás elnök és Appelshoffer Regina titkár beszámolt arról, hogy tavaly pályázati támogatással családi napot rendeztek, terepszemlét is tartottak a Duna-parton az ASE csónakházától a gesztenyesorig, hogy felmérjék, mi a teendő. A problémák megoldásából készek maguk is kivenni részüket, mondták. Nemcsak javaslatokat gyűjtöttek, felajánlásokat is megfogalmaztak. Ahhoz, hogy ebben a témában pályázatokon is indulhassanak, az alapszabály módosításával bővítették tevékenységi körüket.

A legfontosabb kérdés az egyesület vezetői szerint a tervezett csónakház. Weisz Mátyás elmondta: az már biztosnak látszik, hogy nem a vízi rendészet mellett épül meg, hanem az Árvíz utcában. A szervezet ígéretet kapott arra, hogy az idén elkészül a létesítmény. Klenk Csaba építész ennek vázlatait is bemutatta. Mint elmondta, az egyesület igényei alapján 32 vízi jármű és ugyanennyi motor és egyéb tartozék befogadására alkalmas csónakház készülhet akár már erre a szezonra. Könnyűszerkezetes épületről van szó, ami elsősorban tárolásra szolgál, de közösségi funkciókra is alkalmas lesz. Az egyesület bízik benne, hogy a szezonra elkészül a csónakház. Azt is elmondták, hogy folyamatosan bővül a létszám, immár ötvenen tagjai a LADIK-nak.