Cigány fórum a városházán

fotó: TelePaks Kistérségi Televízió

Legutóbb 2007 novemberében volt olyan közös fórum, melyen a Paksi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és Paks Város Önkormányzatának elöljárói tartottak tájékoztatót a közfoglalkoztatásról, az oktatásról, a szociális ellátásokról, egészségügyről és a bűnügyi helyzetről. A paksi CKÖ-t 2010 őszétől Berki Attila vezeti, aki újra felvette a kapcsolatot a hivatallal és ismét rávilágított a gondokra, hiszen megválasztása óta többen keresték már különböző problémákkal.

– Látják az átalakulást, a megváltozott felépítést a kisebbségi önkormányzatnál a romák, és egyre többen keresnek fel gondjaikkal. Nagyon jó, hogy sikerült megszerveznünk ezt a fórumot, a jövőben még többször kell találkoznunk a településvezetőkkel és a roma lakossággal – mondta el a CKÖ elnöke. Az öngondoskodás fontossága mellett a lakókörnyezet tisztán tartásának fontosságát és a városi rendhez való alkalmazkodást hangsúlyozta a fórumon Tell Edit alpolgármester, aki egy tanoda létrehozásának lehetőségéről és az oktatás jelentőségéről beszélt a megjelenteknek.
– A legfontosabb feladat a gyermekek megszólítása, természetesen a szülőkön keresztül. A mai helyzetben már két generáció látja a munkanélküliséget, és nincs modellértékű szülő mellette. Meg kell értetni a családokkal és elsősorban a fiatalokkal, hogy a jövő az, hogy ha tanulnak és iskolába járnak – folytatta a városvezető. Feilné Szombat Csilla, a munkaügyi központ paksi kirendeltségének vezetője a közfoglalkoztatásban történt változásokról, Badics Istvánné a hivatal szociális osztályának vezetője a szociális ellátás területének aktualitásairól beszélt. Az eseményen részt vett Molnárné Haholt Zsuzsanna kistérségi vezető védőnő is, aki a szexualitásról és a nem kívánt terhesség megelőzéséről tartott beszámolót. A fórumot követően a Cigány Kisebbségi Önkormányzat közmeghallgatást tartott, melyen minden felmerülő kérdésre válaszoltak a hivatal és a CKÖ elöljárói. A városvezetés negyedévente tervez hasonló összejövetelt, melyen előtérbe kerülhetnek az aktuális problémák