Hírek röviden

Fotó: Kövi Gergő

A Városi Múzeum 2011. február 14-től március 3-ig farsangi szokások, március 7-10-ig pedig március 15. témában szervez kézműves foglalkozásokat óvodás és alsó tagozatos gyerekek számára. A résztvevő gyerekek egyebek mellett farsangi álarcokat, báli kellékeket, huszársapkát és 48-as zászlót is készíthetnek.

A Paksi Atomerőmű Zrt. és a 12 km-es körzetében található települések által alapított Társadalmi Ellenőrző, Információs és Területfejlesztési Társulás (TEIT) immár közel két évtizede szorosan együttműködik egymással. Ennek keretében 2010-ben egy tíz évre szóló megállapodást kötött a két fél, amelynek megújítására idén február 11-én 13 óra 30 perckor kerül sor az Erzsébet Nagy Szálloda Teller-termében. Az eseményen részt vesz Hamvas István, a részvénytársaság vezérigazgatója, Török Ferenc, a TEIT elnöke és Gáncs István, a társulás társelnöke is.

A Cigány Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére két nyitott konténert szállított a DC Dunakom Kft. a Dankó és a Síp utcába: a város önkormányzata szemetes konténereket biztosít a lakóknak annak érdekében, hogy rendezhessék lakókörnyezetüket. Berki Attila a kisebbségi önkormányzat elnöke megbízott egy ott élőt, aki vigyázza a konténerek célnak megfelelő használatát és jelez a Kft.  felé, ha megteltek.

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákönkormányzata február 11-én 11 órai kezdettel tartja hagyományos télűző felvonulását az Ifjúság úti iskolaépület körül. A délután során tovább folytatódik a mulatozás, ugyanis 14 órakor az alsó tagozatos diákoknak, 17 órakor a felső tagozatos diákoknak kezdődik a farsangi vigasság.

Február 10-én 16 óra 30 perckor a dunakömlődi faluház kézműves foglalkozást szervez, ahol többek között farsangi ajtódíszeket és álarcokat készíthetnek az érdeklődők. A részvétel díja 200 forint.

A Paksi Képtár február 10-én és 11-én rendezvény miatt zárva.