Csalódott a Paksi FC edzője

A PFC tegnap nem állt messze attól, hogy megnyerje a Debrecen elleni mérkőzést, ezért is bántó annyira a vereség – nyilatkozta Éger László. A paksi fiúk hiába szerezték meg a vezetést, az ellenfél két percre rá már egyenlített. A zöld-fehér csapat meghatározó játékosa szerint akkor jelentkezett a baj, amikor gólra gólt kaptak: ha még jó tíz percig nem találtak volna be, akkor meggyőződésem, hogy nyerhettünk volna, olvasható Éger beszámolója az egyesület honlapján.

A Debrecen erős csapat, kiváló a játékosállománya, így nem vallottak szégyent a paksi futballisták. Így véli Kis Károly vezetőedző is, aki szerint a Paksi FC fel tudta venni a versenyt a komoly ellenféllel, és bizonyította, hogy tud szervezetten játszani. Ennek ellenére csalódottságát fejezte ki és reménykedik a jobb eredményekben.