Lenyűgözte a közönséget Farkas Bertalan

Az atomerőmű meghívására látogatást tett május 5-én Pakson az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan. A nyugalmazott asztronauta az atomerőműben tett rövid látogatás után az Energetikai Szakközépiskola nagyelőadójában paksi diákokkal, majd a sajtó képviselőivel találkozott. Farkas Bertalan először 1982-ben az atomerőmű építésekor járt városunkban, ez alkalommal már egy kész, jól működő létesítményben tett látogatást, ahol megtekinthette az építmény biztonsági berendezéseit, melyek mint mondta, meggyőzték az erőmű felkészültségéről. A főiskola nagyelőadójában körülbelül 200 paksi diák hallgatta nagy érdeklődéssel a három évtizeddel ezelőtti űrrepülés és felkészülés élménybeszámolóját. Az asztronauta elmondta mind fizikai, mind szellemi felkészültségre szükség van ahhoz, hogy valakiből űrhajós válhasson, emellett a felkészülés nagyon költséges is. Ennek okán jelenleg nincs lehetőség újabb magyar űrhajós kiképzésére, de a hazai szakembergárda szellemi potenciálja kimagasló, így a nemzetközi űrkutatásban való részvétel jó lehetőség. Mint mondta, az ő közreműködésével létrehozott Föld Jövője Alapítvány is arra törekszik, hogy ösztöndíjjal támogassa a tehetséges fiatalok jövőjét. 521 űrhajós volt eddig a világűrben, Farkas Bertalan a 94. volt. Munkásságáért április 12-én az űrhajózás napján Medvegyev orosz államfő is kitüntette.

Fotó: Molnár Gyula