A Vöröskereszt elismerése a tűzoltó parancsnoknak

A Vöröskeresztes munkáért arany fokozat elismeréssel jutalmazta a Magyar Vöröskereszt Bőhm Pétert, az atomerőmű tűzoltóságának parancsnokát. A kitüntetést – hosszú évek közös munkájának elismeréseként – Habsburg György, a szervezet elnöke adta át a Hadtörténeti Múzeumban.

– Akinek lehetősége van, annak kötelessége is segíteni, különösen az ilyen szervezeteken – fogalmazott Bőhm Péter. Azt is elmondta, a közös munka azzal kezdődött, hogy nekik segített a Vöröskereszt. Miután – húsz éve – létrehozták az atomerőmű önálló tűzoltóságát, az állomány tagjait a szervezet segítségével képezték ki elsősegélynyújtásra. Az Atomix Kft. által működtetett tűzoltóság ezt a tudást nemcsak munkájában kamatoztatta, hanem elsősegélynyújtó versenyeken is, ahol egészen az országos győzelemig jutottak. Ma már a sürgősségi betegellátást olyan szintre fejlesztették, hogy rohammentőt üzemeltetnek, szakképzett mentőápolókat alkalmaznak, így ma már a hivatásos mentősök versenyein állnak rajthoz. A Vöröskereszttel való jó kapcsolat viszont megmaradt, de most már abban a formában, hogy az Atomerőmű Tűzoltóság segíti a szervezet például rendezvényeik lebonyolításában, színvonalasabbá tételében, adományok szállításában. Ebben a tevékenységében mind az Atomix Kft., mind a Paksi Atomerőmű Zrt. támogatását élvezi a tűzoltóság.

Még egy paksit elismertek ezen a napon: az Ifjúsági Munkáért Dicsérő Oklevelet kiérdemlő Fogas Lilla a Paks Városi Területi Alapszervezetnél végez kiemelkedő munkát.