Újabb fejlesztés az ipari parkban

Újabb cég fejlesztette telephelyét a Paksi Ipari Parkban európai uniós forrás felhasználásával. A 22-es Építő, Tervező és Szolgáltató Kft. 229 millió forintos összköltséggel, közel 85 millió forintnyi uniós alapból nyert támogatással épített egy új üzemcsarnokot és irodaházat. A most befejeződött fejlesztés célja, hogy javítsa a cég versenyképességét, erősítse piaci pozícióját. Célul tűzték az alkalmazott technológiák fejlesztését, illetve a környezettudatosabb energiafelhasználást is.

Kiss László ügyvezető igazgató és Tuba Istvánné gazdasági vezető közlése szerint a a 22-es Építő, Tervező és Szolgáltató Kft. az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósította meg a 2009 novemberében indult beruházást. A Dél-Dunántúli Operatív Program Telephelyfejlesztés tárgyú felhívásán jártak sikerrel. A paksi Kern és Klenk Építészeti Bt. tervei alapján a szekszárdi SZ+C Stúdió Kft. építette meg a kéthajós, daruzott csarnokot, valamint a kétszintes szociális és irodaépületet, amelynek emeleti irodablokk akadálymentesített. A kft. vállalta, hogy a már meglévő munkahelyek megtartása mellett tíz újat is létrehoz, így a foglalkoztattak számát 41-re emeli. A tíz új állás betöltése során két nő és legalább egy fő pályakezdő alkalmazását vállalták.

A cég számára a Paksi Ipari Park infrastrukturálisan fejlett, jó adottságokkal rendelkező, kulturált környezetet biztosít, áll a beruházásról hírt adó közleményben.

A paksi atomerőmű generál-kivitelezőjéből, az egykori 22. sz. Állami Építőipari Vállalat paksi főmérnökségéből 19 évvel ezelőtt jött létre a 22-es Építő, Tervező és Szolgáltató Kft., amelynek profiljában az építőipari tevékenységek teljes skálája megtalálható.

Jelentős kivitelezési feladatot vállaltak az atomerőmű mellett a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának építési munkáiban. Újabban elsősorban a sertéságazatot érintő, uniós forrásokra támaszkodó beruházási programokban vesznek részt, több korszerű sertéstelepet építettek az ország különböző pontjain.