Hírek röviden

Szerdán a Vak Bottyán Gimnáziumba látogat az Európai Bizottság paksi kötődésű szakembere. Dr. Nagy-Rothengass Márta, aki 1982-ben végzett a paksi középiskolában, jelenleg az Európai Bizottság Információs-társadalmi és Médiaügyi Főigazgatóságának osztályvezetője, május 18-án előadást tart a diákoknak szakterületéről, valamint a fiatalok lehetőségeiről az unióban.

A héten minden paksi háztartásba eljuttatják az elkövetkezendő hetek nagyrendezvényeinek programajánlóját. A sort a szombati halászléfőző verseny majd az ezt követő Német Nemzetiségi Nap nyitja, a hónap végén pedig gyereknapra várják a tartalmas kikapcsolódásra vágyókat. Ezután a sillerfesztivál következik, majd római kori kavalkád a Lussoniumban. Június végén Harmonika Fesztivál lesz, s a nyár eleji programajánló a Gastroblues Fesztivállal zárul.

A Budapest Kupa ifjúsági nemzetközi versenyen az Atomerőmű SE Dzsúdó Szakosztályának versenyzői kiváló eredményt értek el. A megmérettetésen Pupp Réka a dobogó tetejére állhatott fel, Szőke Attila, Hosszú András és Szigetvári Szilárd ezüstérmet szerzett. Hosnyánszki Dániel, Skállát Katalin és Lőrincz Olivér harmadik helyen végzett, Akkerman Gergely pedig az ötödik helyen zárta a viadalt.