Aktívan hétvégén is!

Ismét bográcsok sorakoznak majd a gesztenyesor alatt a Duna-parton május 21-én, amikor halászléfőző versenyre várják a vállalkozó kedvű baráti társaságokat. Azonban a hétvégi városi rendezvény nem csupán a szakácsoknak, a zenekedvelőknek is kedvez, hiszen délután két órakor a vízi színpadon, az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőse, Wolf Kati szórakoztatja a közönséget elvarázsoló hangjával. A rendezvény a Sárgödör téren folytatódik, ahol három órától kezdetét veszi a XIII. Német Nemzetiségi Nap hagyományőrző fellépőkkel, illetve este bálban húzza a talpalávalót a Millich zenekar. A nap folyamán kisvasútra is felülhetnek a kényelmes kikapcsolódást kedvelők, a jármű 10 és 19 óra között járja a várost a művelődési központ parkolójától az Öreghegyig.

Paks is csatlakozik a május 21-én megrendezésre kerülő „TEszedd 2011 – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” elnevezésű megmozduláshoz, így szombaton magánszemélyek, civil szervezetek, intézmények résztvevői fogják együtt tisztítani a köztereket és parkokat a hulladéktól.

A Paksi SE és az Atomerőmű SE Szabadidő Szakosztálya idén is megszervezi május 21-én a „Gyűjtsd a kilométereket” elnevezésű több próbás versenyt. A nevezők gyaloglásban, futásban, kerékpározásban és úszásban mérhetik össze tudásukat. A program körülbelül 13 óráig tart, és egy közös ebéddel zárul.