Emléktábla a mentős bajtársak tiszteletére (videóval)

Emléktáblát állítottak elhunyt bajtársaik tiszteletére az Országos Mentőszolgálat paksi állomásának dolgozói. Beszélgetések során merült fel a gondolat, hogy ilyen módon tisztelegjenek előttük, amelyet tett követett és néhány hónap leforgása alatt, a kollégák, magánszemélyek és vállalkozók támogatásának köszönhetően meg is valósult. Hasonló kezdeményezésről nem tudnak az országban, mondta el Kis János mentőápoló.
 

 
Az emléktáblát Czinkon János lánya, Katalin leplezte le, a hozzátartozók és munkatársak jelenlétében. Édesapjáé mellett további tizenkét bajtárs neve szerepel az emléktáblán, közülük hárman szolgálatteljesítés közben vagy szabadnapjukon tragikus körülmények között haltak meg, öten nyugállománya vonulás után, öten súlyos betegség miatt nem folytathatták hivatásuk gyakorlását és már nincsenek közöttünk. Az emléktábla több mint ötven esztendő pótolhatatlan veszteségére emlékeztet, ugyanis a paksi mentőállomás 1952-ben kezdte meg működését a Kossuth Lajos utcában, majd 1972-ben költöztették mai helyére. Az emléktáblánál megemlékezést kívánnak tartani a jövőben a májusi mentők napján és halottak napján, de ahogy az emléktábla-avatáson elhangzott, a kapu mindig nyitva áll, így bárki, bármikor elhelyezheti az emlékezés, hála és tisztelet virágait.