Hírek röviden

Szombaton délután Pakson egy Suzuki Swift vezetője figyelmetlenség miatt kanyarodás közben járművével nekiütközött egy gyalogátkelőhely után kihelyezett megállni tilos táblának és kitörte azt. Az anyagi kár a gépkocsiban 20 ezer forint, a jelzőtáblában szintén annyi, tájékoztatott a rendőrség.

Az idei építők napján a belügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter és a vidékfejlesztési miniszter elismerését vehette át az ágazatban végzett kimagasló munkájáért Magyar János paksi geodéziai szakmérnök. A Magyar Mérnöki Kamara szakmai tagozata által jelölt szakember a Tolna Megyei Mérnöki Kamara alapító tagja is. A Tolna megyei szervezet 14. taggyűlésén június 3-án Szekszárdon Fenyvesi Csaba okleveles gépészmérnök is díjat vehetett át. Az atomerőmű Külső Technológia Osztályának üzemviteli technológia vezetője kiemelkedő mérnöki, alkotói tevékenysége elismeréséül Alkotói Díj kitüntetésben részesült.

Lakossági fórumot tart a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal június 6-án 16 órától a dunakömlődi faluházban. A fórum témája, hogy kijelölték azokat a helyszíneket, amelyek szerepeltetése indokolt a Duna limes világörökségi felterjesztésben. A megbeszélésre várják az érintett ingatlanok tulajdonosait.