Roma juniális az Ürgemezőn

Színes programokkal várja a „Juniális” roma nap a kikapcsolódni vágyókat június 11-én szombaton a paksi Ürgemezőn. Délelőtt ingyenes vércukor- és vérnyomásmérési szolgáltatással egészségsátor áll az érdeklődők rendelkezésére, a gyermekeket pedig Ökocsiga Játszóház és Sünizene várja fél tíztől. Míg a kicsik figyelmét lefoglalják a játékok, a szülőknek is alkalma nyílik a kikapcsolódásra: a gasztronómia rajongói főzőversenyre, a sportot kedvelők kispályás futballmérkőzésre nevezhetnek. A megmérettetésekre a jelentkezési lap átvehető Gomán Jánosnál és Berki Attilánál a kisebbségi önkormányzat irodájában, a nevezéseket a Barátság utca 8-as szám alatt kell leadni június 6-tól 8-ig. A főzőverseny nevezési díja 2000 forint, a szervezők az alapanyagot biztosítják. A versenyek után 14 órakor megnyitót mond Berki Attila, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, valamint Hajdú János polgármester és Tell Edit alpolgármester. A köszöntők után pedig megelevenedik a színpad.

Elsőként a Pálfai „Csillag születik nyertesei” lépnek parkettre modern táncbemutatójukkal, majd Raffai Gyula társulatának bábjátékát láthatják az érdeklődők. A délután folyamán fellép még a Csámpai Country Road Club, a Pálfai Csillagszemek elnevezésű cigányzenekar és táncosai, a Nagydorogi Napsugarak, valamint Kovács János és együttese. A programot eredményhirdetés és étkezés követi, majd 21 órától Tolnai Géza és zenekara húzza a bálban a talp alá valót.