A kormány kiemelt szerepet szán az MVM-nek

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Nemzeti Energiastratégia és az MVM Zrt. középtávú stratégiája kapcsolódási pontjairól beszélt a vállalati koncepciót bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten. A tárcavezető kifejtette: a hatékonyan működő MVM Zrt. kiemelt szerepet visz majd a Nemzeti Energiastratégia megvalósításában, a kormány ezért is támogatja a társaságot a kitűzött növekedési és regionális fejlődési pályán.

A Nemzeti Energiastratégia társadalmi vitája a napokban zárult le. A minisztérium közel félszáz érdemi és alapos véleményt kapott szakmai és társadalmi szervezetektől, energetikai vállalkozásoktól és a téma iránt érdeklődő állampolgároktól. A tárca június elsején három vitafórumot is tartott. A beérkezett észrevételekhez igazított dokumentum a közeljövőben a kormány, majd – várhatóan már a nyári szünet után – az Országgyűlés elé kerül.

A tárca közleménye szerint megfelelő állami intézkedések biztosítják, hogy az energetika hosszú távon fenntartható és biztonságos, a gazdaság versenyképességét a lehető legnagyobb mértékben szolgáló szektorként működjön. A Nemzeti Energiastratégia az állami tulajdonban lévő energetikai társaságok szerepének erősítését jelöli meg célként. Erre egyebek mellett a vállalatok működésének átgondolásában, a veszteséges tevékenységek csökkentésében, a profilbővítésben lát lehetőséget, áll a tárca közleményében.

Fellegi Tamás a tájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az uniós tagállamok és az Európai Bizottság között az ún. stressztesztek tartalmáról létrejött megállapodás nyomán minden érintett országban, így Magyarországon is megkezdődtek a célzott biztonsági felülvizsgálatok. Az átfogó biztonsági ellenőrzést és kockázati felmérést a paksi atomerőmű 2011. október 31-ig végzi el, annak eredményeiről felülvizsgálati jelentést állít össze és nyújt be az Országos Atomenergia Hivatalnak. A kormány a vizsgálat tanulságait és az Országgyűlés 2009-es előzetes elvi hozzájárulását is figyelembe véve ősszel dönthet a paksi bővítésről.

A szaktárca vezetője korábban, a magyar uniós elnökséget értékelve beszélt arról, hogy bár Németország úgy döntött, hogy a jövő évtized elején abbahagyja a nukleáris energia termelését, felhagy az atomenergiával, de Magyarországon a növekvő energiaigények miatt szükség lesz a paksi atomerőmű bővítésére, korszerűsítésére, ám ehhez előbb el kell végezni a stressztesztet.