Lánya sírját félti a dunakömlődi asszony

Meggyalázták lánya sírját – panaszolta egy dunakömlődi olvasónk. Dávidné Rózsika azt mondta, három éve rendszeresen kihúzzák a nyughelyre ültetett virágokat, de most el is vitték azokat.

Fotó: Babai István

Rózsikával a dunakömlődi temető kapujában találkozunk. Lánya sírjához tartva meséli el, hogy vasárnap délelőtt 10-kor járt a sírkertben, mécsest vitt, meg rózsákat a vázába. Akkor még megvoltak a virágok. – Vinka volt benne, de csodálatos, nagyon szép – mondja. Öt-hat tálban volt. A fia este fél hatkor, amikor öntözni ment, három tálat már üresen talált.

A sír gondos kezekről árulkodik, fehér kövek között vannak a virágtálak, három valóban üres, a föld pedig fel van túrva bennük. – Világos nappal csinálták – mondja az asszony, akit nagyon elkeserítenek a történtek – Őrjöngtem, amikor megláttam. Nem elég, hogy itt van fiatalon, még ezt teszik vele – fogalmaz. Lányát 1991-ben temették el, még nem volt húszéves. Autóbalesetben halt meg, anyja azóta minden nap kimegy a temetőbe. A sír rendszeres „feldúlása” szerinte ellene irányuló személyes bosszú. Rózsika azt mondta, rendőrt is hívott. Három fiatalember és egy rendőrnő ment ki a temetőbe. Azt mondták, nyomozni fognak, meséli. – Ez sírgyalázás, aki csinálta, nagyon drágán megfizet, még börtönt is kaphat – teszi hozzá. Majd azt meséli, kérdezték, mibe került, de őt az értéke nem érdekli, csak az, hogy mit művelnek a gyereke sírjával.

Megkeresésünkre Heisler Judit, a Paksi Rendőrkapitányság sajtóreferense azt mondta, a régóta napirenden lévő ügy nem ismeretlen számukra, de a mostani eset kapcsán nem történt feljelentés, ezért nyomozás sincs. Az eset egyébként nem sírgyalázás és nem sírrongálás, tette hozzá, hanem lopás.