Tűzgyújtási tilalom Tolna megyében

Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el június 20-tól a Csongrád és Tolna megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli övezetekre a Bács-Kiskun és a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága. A jelzett időponttól kezdődően nem csupán a felsorolt területeken tilos a tűzgyújtás, még a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is. A felhívás elrendelésére azért volt szükség, mert az utóbbi hetek száraz, meleg, csapadékszegény időjárása miatt az izzó pernye gyorsan végighaladhat a kiszáradt árokpartokon.

Tilalom esetén a közúton és vasúton utazóknak, az erdőben kirándulóknak, a mezőgazdasági területeken dolgozóknak kiemelten kell figyelnie arra, hogy égő cigarettacsikket és dohányt ne dobjanak el, illetve azt minden esetben oltsák el. Azon kívül, hogy aki ilyenkor megszegi az előírásokat szabálysértést követ el, súlyos károkat okozhat az erdő- és szántóterületeken.

A nyár igazi kiránduló időszak, szép időben sok család szervez szabadtéri programot, de annak érdekében, hogy a szabad ég alatt töltött pillanatok valóban felhőtlen emléket nyújtsanak, bizonyos szabályokat be kell tartani túrázás során. Vélhetően sokan tartják úgy, hogy a friss levegőn elfogyasztott falatok esnek a legjobban, egy kiadós séta után jön meg igazán az étvágy. A gyerekek számára különösen nagy élmény a szabadtéri szalonnázás, de a fokozott tűzveszély elmúltával is csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad tüzet gyújtani, melyet sosem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell az eloltásáról.

Amennyiben nincs kiépített tűzrakó hely, saját kezűleg is könnyedén kialakítható – ha épp nincs tűzgyújtási tilalom. Kétméteres körzetben meg kell tisztítani minden éghetőtől a terepet, el kell távolítani a faleveleket és gallyakat, majd kövekkel körbe rakni a tűzgyújtó helyet, ami megnehezíti a parázs kiszóródását. Lehetőleg mindig legyen kéznél gyors oltáshoz víz, és már csak akkor hagyjuk ott a sütögetés helyét, ha biztos, hogy tökéletesen elaludt a tűz. Az oltást legjobb vízzel megoldani, de szórható a még izzó parázsra nedves föld vagy homok is.