Hírek röviden

A csütörtöki Európa Liga-selejtező mérkőzésére több szurkolói busz is indul Székesfehérvárra. A busz ingyenes, azonban felszállni csak a mérkőzésre szóló érvényes jeggyel lehet és ezt is csak azok tehetik meg, akik kedd délig a nevük leadásával jelentkeztek, közölte az egylet hivatalos honlapja. A buszok két helyről indulnak: a városi művelődési központ parkolójából, illetve a Fehérvári úti stadion elől. Mindkét helyen az indulási időpont 17 óra. Akik a mérkőzésre saját autóval utaznak, a Sóstói Stadion környékén gyakran jelentkező torlódások elkerülése céljából időben induljanak, valamint arra is készüljenek, hogy szigorú átvizsgálásra számíthatnak a kapuknál.

Ittasság vizsgálatára vonatkozó fokozott közúti ellenőrzést rendelt el dr. Kuti István, a Paksi Rendőrkapitányság vezetője július elsejétől december 31-ig. Az egyenruhások elsősorban a motorosokat, kerékpárosokat szondáztatják majd. Fokozott rendőrségi ellenőrzésre baleset-megelőzési és közlekedésrendészeti szempontból is számíthatnak tehát a közlekedők 2011 második félévében, Herman Gábor közlekedési osztályvezető hozzátette, természetesen bárkit bármikor ellenőrizhetnek.

Július 11-22-ig és augusztus 1-5-ig a külső településrészeken (Dunakömlőd, Gyapa, Biritó, Csámpa) a nyári szabadságolások miatt az ügyfélfogadás szünetel. Az ügyintézőket Pakson, a polgármesteri hivatalban várják ügyfélfogadási időben.

Július 7-én Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és környezetvédelmi államtitkára a paksi atomerőműbe érkezik és közös sajtótájékoztatót tart Rónaky Józseffel, valamint Hamvas Istvánnal az atomerőművi stresszteszt folyamatáról, valamint a kormány által kidolgozott energiastratégia célkitűzésiről.