Hírek röviden

A Fortuna Rádió idén is négy helyszínre tervez Road Showt. Az első állomás július 16-án Ordas lesz, ahol 17 órától a Cairó Együttessel, Giorgióval, Barbeeval és a Csillag Show Táncegyesület produkcióival várják a vendégeket a rádiósok. Emellett a csapat még két helyszínen, Úszódón augusztus 14-én és Dunaföldváron augusztus 20-án tervez hasonló rendezvényt. Az idei záróesemény szeptember 10-én az Erzsébet Nagy Szállodával közösen egy X-faktor gála lesz.

Befejeződtek a Városi Múzeum nyári táborai, melynek keretében három hétig különböző történelmi korokkal ismerkedhettek a környékbeli diákok. A foglalkozásokat kirándulások is színesítették, a gyerekek első héten a budapesti Hadtörténeti Múzeumban, a másodikon a Simontornyai Vármúzeumban és az Ozorai Várban, míg a harmadik héten a pécsi Cella Septicora Látogatóközpontban jártak.