A kalapácsos skandináv sem verhetetlen

A klub logója

Az Európa Liga második selejtező körében a Tromsö lesz az MVM Paks ellenfele, az első összecsapás július 14-én csütörtökön 20 órakor lesz Székesfehérváron. A zöld-fehér egylet a norvég csapat személyében komoly vetélytárssal találja szemben magát, melynek keretét több légiós, köztük szenegáliak, svédek és finn játékosok is erősítik. Komoly nemzetközi múlt áll mögöttük, hiszen első európai tétmérkőzésüket 1987-ben játszották. Azóta a különböző selejtezőkön kívül bekerültek az Intertoto Kupa, majd az UEFA Kupa csoportkörébe és olyan ellenfelekkel edzhettek, mint a Chelsea, a Galatasaray, a Roma vagy a spanyol Athletic Bilbao. A klub jogelődjét 1920-ban alapították Tromsői Sportegyesület Futballcsapat néven, majd az 1930-as években átkeresztelték Tor névre (a kalapácsos Thor ugyebár a skandináv mitológiában Odin után a második legjelentősebb isten). Az új elnevezés szerencsét is hozott, lévén megnyerték az Északnorvég Kupát, az északi csapatok tulajdonképpeni bajnokságát. Az egyesület végül a Tromsö Idrettslag elnevezéssel írta be magát a nemzetközi köztudatba.

A gárda edzője jelenleg az 52 esztendős Per-Mathias Högmo, aki korábban a női válogatottnál és a legismertebb norvég klubcsapatnál, a Rosenborgnál is megfordult. A keret legnevesebb futballistája a 32 esztendős finn középhátvéd, Miika Koppinen és a veterán klublegenda, Sigurd Rushfeldt. Utóbbi 2006-ban csatlakozott a tromsöiekhez és azóta klubrekorder lett a szerzett gólok számát illetően. A jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező támadó megfordult ifjabb korában a Birmingham Cityben, a Rosenborgban, a Racing Santanderben és az Austria Wienben is. Részt vett az 1994-es világbajnokságon, kétszer norvég aranycipős lett, jelenleg asszisztensként is dolgozik Högmo mellett. Nem lesz könnyű dolga csütörtökön a paksi csapatnak, de a kiemelkedő eredmények ellenére a Tromsö sem verhetetlen, ugyanis a norvég labdarúgó-bajnokság zárómérkőzésén július 10-én a Valerengia hazai pályán 2:0-ra verte őket, ezzel megszakítva az egylet négyes veretlenségi szériáját.