A kánikula és az égszakadás is egyaránt munkát adott

A város több pontján fákat csavart ki, ágakat szaggatott le a szerda reggeli felhőszakadás
és szélroham. A vihar több helyen áramkimaradást is okozott. A tűzoltókat nyolc esethez
riasztották, hét esetben kidőlt fa, leszakadt ágak miatt, egyszer pedig azért, mert a viharos
szél megrongált egy tetőt. Gaszner Róbert, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési osztályvezetője elmondta, hogy a hatos útról távolítottak el kidőlt fát, egy-egy esetben Dunakömlődön, illetve Nagydorogon végeztek hasonló feladatot, a többi káresemény Pakson történt.

Gaszner Róbert hozzátette, a fakidőlések, ág leszakadások fennakadást igen, kárt nem okoztak. A nyolcadik eset kissé más természetű volt: az egykori konzervgyár egy raktárépületének hullámpalából készült tetejét rongálta meg a szél tizenöt méteres magasságban. Erre a helyszínre emelőkosaras járművel vonultak ki a tűzoltók és eltávolították a veszélyessé vált hullámpalákat.

Az osztályvezető arról is beszámolt, hogy az elmúlt hetek igen mozgalmasak voltak, igaz
nem a vihar, hanem éppen a kánikula miatt. Harmincöt riasztást kaptak, tizenhat esetben
tűz, azon belül is tizennégy esetben avartűz eloltása várt rájuk. – Volt egy melléképület
tűz Németkéren, a Hunyadi utcában, ahova kettes fokozatban riasztották az egységeket.
Kajdacson öt hektáron égett kaszáló, Cseresznyéspusztán három hektáron legelő, sorolta.
Hozzáfűzte: többször előfordult, hogy segítség nyújtásra hívták őket, legutóbb például
Simontornyára, ahol avar, gaz és nádas lángolt.