Színes városi rendezvény Szent István ünnepén

Kattintson a teljes mérethez!

A Szent István napi rendezvények idén is az ünnephez méltó színvonalon kerülnek megrendezésre augusztus 19-én és 20-án. A pénteki programot koncertek és tánccsoportok előadása színesíti, 16 órától fellép a hajószínpadon a Szekszárd Jazz Orchestra, a Duna Party Táncklub, a Jack-ki zenekar és a Budapest Bár. A Szent István napi megemlékezés augusztus 20-án 10 órakor veszi kezdetét, a Jézus Szíve templom előtti téren ünnepi beszédet mond Hajdú János polgármester, közreműködik a Paksi Városi Vegyeskar. Ahogy már hagyomány, ezen a napon rendezik a Duna-átúszást is, melyre a kompkikötőben lehet nevezni 9-től 11 óráig, indulás 11 óra 30 perckor lesz.

Délután 17 órakor színpadra lép a Paksi Harmonika Együttes, majd a Pusztahencsei Vadvirág Népi Együttes és a Büdös Vornyik Zenekar, valamint a zilahi Meszes Néptáncegyüttes Terbete csoportjának műsora következik. Az est további részében Ulbert Ferenc és Hesz Ádám, valamint a Tűzvirág Táncegyüttes előadása színesíti a programot, emellett Musical összeállítást hallgathatnak meg a rendezvényre ellátogatók Károly Katalin, Drucker Péter, Kiss Zoltán és Simon Boglárka közreműködésével. A lampionos dunai felvonulás után 21 óra 30 perckor tűzijáték zárja az eseményt.