Két keréken Csámpától Paksig

Biztonságos kerékpárúton közlekedhetnek majd az atomerőműben dolgozók a város és a munkahelyük között, valamint rövidesen a csámpaiak is választhatják a közlekedés ezen formáját, ha Paksra indulnak. A Paks és Csámpa közötti, mintegy 200 millió forint összköltségű kerékpárút tervei készen vannak, megépítésére pályázati úton keres forrást az önkormányzat.

A Kölesdi út végétől indul majd a tervek szerint az új kerékpárút szakasz, mely a hatos úton a közlekedési lámpánál áthaladva a keleti oldalon épül meg az atomerőmű déli bejárójáig. Ott ismét visszatér a főút nyugati oldalára, és a csámpai aszfaltos útig biztosít közlekedési lehetőséget a két keréken utazóknak. A hatos utat zöldterület választja majd el a kerékpárúttól, az építéshez szükséges ingatlanokat már megvásárolta a város. A beruházás megvalósítására két pályázaton keres forrást az önkormányzat. A korábban benyújtott pályázat a külterületi szakasz megépítésére biztosíthat 100 százalékos támogatással anyagi keretet, mintegy 135 millió forintot. A város határától az atomerőművet védő kiserdőig tartó belterületi szakasz megvalósításához a Regionális Operatív Program pályázati lehetőségét használja ki az önkormányzat. A támogatás 90 százalékos lehet, ez a szakasz közel 60 millió forintból épülhet meg. A Paks és Csámpa közötti új kerékpárút építése várhatóan jövőre indulhat el, ugyanis a pályázatok eredményhirdetése, majd pozitív döntés esetén a támogatási szerződések megkötése után kezdődhetnek csak el a közbeszerzési eljárások, a kivitelező kiválasztása.