A kínai torna utolsó mérkőzése következik

Augusztus 20-án megszületett a magyar válogatott első győzelme a kínai Universiádén. A Kmézics Zorán-Csátaljay Gábor által felkészített együttes Új-Zélanddal csapott össze az ország születésnapján és 90:56-ra verte ellenfelét. A paksi Morgen Ferdinánd és Kovács Ákos erősítette csapat legeredményesebb játékosa ezúttal a csereként beálló és 23 pontig jutó Kovács Péter, valamint az Amerikában tanuló, 221 centis Somogyi Gergely volt. A találkozón végig a magyarok vezettek, a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket, így megérdemelt a siker, melynek köszönhetően már legrosszabb esetben is huszadikak lesznek. Ezt követően vasárnap Kínával mérték össze tudásukat a mienk, azonban a jó kezdés ellenére nem a magyaroké lett a mérkőzés. A meccs végeredménye 79:72 lett a házigazdák javára, így csapatunk hétfőn a 19-20. helyért küzdhet meg az Egyesült Arab Emírségek válogatottja ellen.