Polányi Máté a lasszózás Európa-bajnoka

Idén a svájci Matzendorfban rendezték a lasszó (ranch roping) Európa-bajnokságot. A tavalyi németországi győzelem után ismét Európa-bajnok lett a paksi Polányi Máté. A Csámpai Lovassport Egyesület versenyzője az elmúlt évben egy számban lett a kontinens legjobbja, idén amellett, hogy megvédte címét, az október 8-9-én Svájcban megrendezett lasszó Eb-n két számban külön-külön, és összesítésben is elhódította a legjobbnak járó díjat: az erős nemzetközi mezőnyt maga mögé utasító Máté a profik számára kiírt úgynevezett vaquero, azaz földről történő munka lasszózás kategóriában is kiemelkedően teljesített, amikor műborjú segítségével különféle álláspontokból kellett dobásokat bemutatnia. Emellett a horseback elnevezésű versenyszámban (lóról teljesített munka lasszózás), valamint a hat legjobb versenyző összevetésében is megszerezte a bajnoki címet. Polányi Máté mellett a 13 éves kora ellenére felnőttek között induló ifj. Ledneczki László az úgynevezett greenhorn kategóriában harmadik helyezést ért el a versenyen. A tehetséges paksi versenyzőket szerdán Hajdú János polgármester is köszönti.