Bocsaverseny és úszáspróba a hosszú hétvégén

A cél a legkisebb golyóhoz dobni a bocsagolyót.

Színes sportprogramra várják a hosszú hétvége során azokat, akik az aktív mozgás és egészség jegyében töltenék el szabadidejüket. Október 28-tól 31-ig három különböző program közül válogathatnak az érdeklődők: péntektől hétfőig több kategóriában indul bocsaverseny a Deák sportcsarnokban, ahol azoknak sem kell kimaradnia a mókából, akik eddig nem ismerték ezt a játékot, ugyanis a három nap folyamán 9-19 óráig bárki kipróbálhatja, hogyan tudja gurítani a bocsa golyót. Vasárnap 14 órától az uszodába várják azokat a jelentkezőket, akik szívesen részt vennének egy teljesítménypróbán: az úszáson résztvevők egyéni eredménye regisztrálásra, majd összesítésre kerül, ez adja meg a Paks által teljesített úszás távot, amit össze lehet vetni más városok eredményeivel. A résztvevők mindegyikét csokoládéval jutalmazzák, de a legjobbak külön díjazásban is részesülnek. Kupát kapnak a leghosszabb távot teljesítők, valamint ajándékot vihet haza a mezőny legfiatalabb, illetve legidősebb női és férfi úszója. A sportprogramok mellett ingyenes egészségügyi teszt, többek között vérnyomás, koleszterin és vércukorszint mérés is várja vasárnap az érdeklődőket az uszodában.