Nagy Lajos-díjat kapott a paksi költő

Új könyve jelent meg, és Nagy Lajos-díjban részesült László-Kovács Gyula író, költő. A díj – mint elmondta – a szakma elismerése, ezért nagyon nagyra értékeli. A Nagy Lajos-díjnak két fokozata van, László-Kovács Gyula munkásságát a kuratórium a második fokozattal értékelte. A paksi irodalmár első kötetét párjával, Acsádi Rozáliával közösen 1994-ben adta ki. Első önálló könyve Koldus-piétà címmel 1999-ben látott napvilágot. Máig kilenc kötetet mondhat magáénak, a legutóbbi – az Én szeretem az éjszakát – 2011-ben jelent meg.

László-Kovács Gyulát titulálták rebellisnek, nemzeti avantgárdnak, posztmodernnek, mondták róla, hogy előzmények nélküli és követői sincsenek. Hogy ez vagy az a helytállóbb, nehéz megítélni, stílusa, kifejezésmódja meglehetősen egyéni. Prózájában végtelenített, egymástól csupán gondolatjellel elválasztott mondatokat használ, nagybetűt egyáltalán nem. Verseiben – vagy ahogyan ő mondja – költeményeiben nem törekszik arra, hogy alliteráljanak, rímeljenek. Ez valójában nem tudatos dolog – árulta el –, képek jelennek meg a fejében, s ő azokat írja le. A díj indoklásaként elmondták róla, hogy jól ötvözi a huszonegyedik századi gondolatokat, irányzatot az archaikus, biblikus nyelvezettel. Gyula elmondta, hogy ma már csupán azzal foglalkozik, amit szeret, amihez ért, azaz ír. Több folyóiratban publikál, szerkesztői feladatokra is felkérik. Annak ellenére, hogy egy könyve idén már megjelent, s készülőben van egy prózai kötet is, úgy véli, a kortárs költők elismertsége, támogatása sok kívánnivalót hagy maga után. – Szeretném azt, hogy, ha az ember meg van áldva vagy verve bármilyen talentummal, tudjon azzal foglalkozni, ne azzal, hogy miből él meg. Mélységesen elszomorít, ha arról értesülök, hogy elismert írók nyomorognak – fogalmazott. Hozzátette, úgy látja, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére, fejlődőben van a mecenatúra.  Az viszont szintén elkeseríti, hogy ma hazánkban bal- és jobboldali jelzővel illetik az írókat, költőket. – Egy irodalom van – szögezi le – És ez a magyar irodalom.

Összegzésül elmondta, hogy az íróembernek kritikusnak kell lennie, és elsősorban nem szépet, hanem igazat kell írnia. Aki – idézte Illyés gondolatát – felhagy az írással, az igazmondással hagy fel. Ő, fejtegette, mindig is, most is, kimondja az igazat, mert, ha nem teszi, a szavak benne ragadnak és kísértik.