A tűzijátékozás szabályai – biztosan jól tudja?

Fotó: tűzijáték-varázs.hu

A szilveszteri tűzijátékozás szabályainak betartására hívták fel a napokban az illetékes hatóságok a figyelmet hangoztatva, hogy az eszközök súlyos sérüléseket is okozhatnak, és használatuk csak december 31-én engedélyezett. Petárdát továbbra sem lehet vásárolni és birtokolni, aki mégis megteszi, szabálysértést követ el, és akár 100 ezer forintos bírsággal is büntethető.

Magyarországon számos pirotechnikai eszköz kapható a különböző árusítóhelyeken, melyek adás-vételét törvény szabályozza, figyelmeztet Boros Brigitta polgárvédelmi hadnagy lapunkhoz eljuttatott közleményében. Az úgynevezett játékos pirotechnikai eszközöket (csillagszórók, kilőhető konfettik) hazánkban egész évben vásárolhatják és használhatják a 14 évnél idősebbek. A kis tűzijátékokat felnőttek vásárolhatják meg december 28-a és 31-e között, de felhasználni csak december 31-én 18 óra és január 1-je 6 óra között lehet. A megmaradt eszközöket öt munkanapon belül le kell adni a forgalmazónál, használni őket pedig a megadott időpont előtt és után is tilos, bírság jár érte.

Mivel ennek az időszaknak a pirotechnikai eszközök okozta balesetek is megszokott velejárói, fő az elővigyázatosság: mindig tanácsos elolvasni a termék használati utasítását, házi készítésű petárdákat pedig egyáltalán nem ajánlott használni. – A felhasználás során kiemelt figyelmet kell fordítani a környezetre és az ott tartózkodó személyekre, emellett a működés közvetlen közelében nem szabad éghető anyagot tárolni. Védett természeti területen pedig tilos a pirotechnikai eszközöket elműködtetni, tájékoztatott Boros Brigitta. A szakértő hozzátette, a termék leírásának azt is tartalmaznia kell, hogyan lehet biztonságosan megsemmisíteni a fel nem robbant petárdát.