Hiánypótló mű a Tanácsköztársaság időszakáról

120118_ellenforradalom
Fotó: Molnár Gyula

Paks és a környékbeli falvak 1919-es felkelésének viszontagságait mutatja be Marosi Tibor József Ellenforradalom Pakson és Tolnán 1919-ben címmel megjelent könyve. A Hiador sorozat legújabb kiadványát január 16-án mutatták be a Pákolitz István Városi Könyvtárban. Marosi Tibor a Tolna Megyei Levéltár munkatársaként közel két éves kutatómunka eredményeként készítette el könyvét, amely elsőként dolgozza fel ilyen részletességgel a helyi események történéseit. A könyv hűen eleveníti fel a Tanácsköztársaság uralmának időszakát. A vidék, amely igazán soha nem fogadta el a rendszert, többször is nemtetszését fejezte ki az akkori vezetés intézkedései ellen: hatalmas megmozdulás tört ki a sorozási rend bevezetésekor, hiszen a parasztok aratás idején nem akartak bevonulni a vörös hadseregbe.

Miután a gazdák riadóztatták egymást, a felkelés a Duna-Tisza közéről elért Tolna megyébe, így Pakra is. A szerző kellő részletességgel végigfűzve az események láncolatát a felkelés összefüggéseit, a vörösterror, majd annak reflexiójaként a fehérterorr, a rögtönítélő katonai bíróságok, valamint az elítéltek és személyes sorsok tragédiáit is feleleveníti az olvasók előtt. – Ez az időszak még a rendszerváltás után két évtizeddel sincs helyretéve, a helyi történéseket pedig még senki nem kutatta, így a kiadvány hiánypótlónak tekinthető – mondta el Marosi Tibor, akinek könyvét Romsics Ignác történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja méltatta a könyvbemutatón. Mint mondta, azért különleges ez a mű, mert azon ritka munkák egyike, amely alapos kutatómunka alapján, a tényekre támaszkodva, minden szempontból megvilágítva mutatja be az eseményeket, ami a történelmi hűség szempontjából viszonylag ritka. A Hiador sorozat újabb kiadványa 500 példányban jelent meg és a városi könyvtárban megvásárolható. Az eseményről a TelePaks Kistérségi Televízió is beszámolt.