Márciustól szervezett keretek között zajlik az önkéntes munka

Munkaszervező koordinálja márciustól az önkéntes munkát a városban az önkormányzat megbízásából. A szakember feladata, hogy szervezett keretek között találjanak egymásra a befogadó intézmények, illetve az önkéntes munkát végzők, számolt be róla Dávid Ildikó sajtóreferens. Egykor nagy hagyománya volt az önkéntes munkának, amit ismét igyekeznek feléleszteni, bár ma még gyerekcipőben jár, fogalmaz Kökény Henrietta, aki e hónaptól az önkormányzat megbízásából szervezi a városban ezt a feladatot.

A szakember célja, hogy felkutassa és a megfelelő helyre közvetítse az önkéntes munkavállalókat, amelyhez első körben a befogadó intézményeket kell feltérképeznie. Ahhoz, hogy jól hasznosuljon az önkéntes munka pontosan tudni kell, hogy melyik intézmény, milyen típusú feladatra tud fogadni embereket – ennek érdekében először az önkormányzat intézményeit, a munkaügyi központot keresi fel a munkaszervező, és rajtuk keresztül a lehetséges önkénteseket is.

Bárkiből lehet befogadó intézmény, legyen az cég, városi intézmény vagy civil szervezet, ám eleget kell tennie a törvényi előírásnak, és regisztrálnia kell a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál. A kötelező regisztráció mindenképpen szükséges, hiszen egy munkaügyi ellenőrzésnél feketemunkaként jelenhet meg az önkéntesen vállalt feladat, ha elmulasztották a bejelentést. Ahogy befogadó intézmény, úgy önkéntes is lehet bárki: fiatalok, akik így szeretnének egy szervezetnél vagy vállalatnál munkatapsztalatot szerezni, illetve aktív nyugdíjasok vagy akár munkanélküliek, hogy kapcsolatot építhessenek, megismerkedhessenek szakmákkal, és ismét hasznosnak érezhessék magukat.

Az önkormányzat nem csupán támogatja az önkéntes munka rendszerének kialakítását a városban, hanem maga is befogadó szervvé válik. Elő kívánja segíteni a munka világából kiesők foglalkoztatását, amit a lehetőségekhez mérten étkezési jeggyel honorál majd, ugyanis a befogadó intézmény – amennyiben módjában áll – honorálhatja az önkéntes munkát.

Az intézmények és önkéntesek feltérképezését követően sem hagyja magára a résztvevőket az önkéntes munka szervezője: képzéseket, tréningeket tart majd, ahol hasznos információkhoz juthatnak mind a befogadók, mind az önkéntesek. Az első önkéntes már munkába is állt az Idősek Otthonában – számolt be róla Kökény Henrietta – ahol kertészként segíti az udvari munkát.