Rajzpályázat a víz világnapja alkalmából

„Szeretem a csapvizet” – ebben a témában hirdette meg rajzpályázatát a Paksi Vízmű Kft. a víz világnapja alkalmából. A paksi óvodásoktól, általános iskolásoktól és a művészeti iskola képzőművészeti szakos hallgatóitól várják az alkotásokat, illetve idén először a szolgáltatási területükön lévő madocsai oktatási intézményekben is közzétették a felhívást. Rajz, festmény vagy akár kisplasztika is érkezhet a pályázatra, amely tükrözi a víz életünkben betöltött szerepét, és a fentebb említett jelmondattal kapcsolatos.

A pályaműveket március 21-ig várják a Kölesdi út 46. címre. Az alkotások hátoldalán fel kell tüntetni a szerző nevét, életkorát, osztályát és az iskolát, valamint a felkészítő pedagógus nevét. Az alkotásokból áprilisban kiállítás nyílik a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az eredményhirdetés ugyanitt lesz április 3-án, 14 órakor. Díjat négy kategóriában osztanak, – óvodások, alsó- és felső tagozatosok, illetve képzőművészeti szakos diákok – csoportonként az első három helyezett vehet át jutalmat. A beérkező legjobb pályaművek közül öt rajz a MAVÍZ Országos Rajzversenyén is részt vesz.