Filmesek lepték el a téglagyárat

Fotó: totiphotography

Rövidesen elkészül a Telepaks Kft. két munkatársa, Babai István és Kövi Gergő legújabb filmje. Az alkotópáros és ismerősökből, kollégákból verbuválódott, szinte már állandó stábja az elmúlt napokban vette fel a jeleneteket, az utómunkálatokat pedig most végzik. A dolog sürgető, hiszen március 31. a nevezési határideje a Youtube videómegosztó által hirdetett nemzetközi fesztiválnak, ahol indulni kívánnak a kisfilmmel. A fesztivál miatt a magyar mellett egy angol nyelvű verzió is készül. Nem csak ez, hanem számos más dolog is újdonságot jelentett a munka során. Ezek közé tartozik a műfaj is, hiszen első ízben készítenek horrort, mégpedig lélektani horrort, ehhez különleges maszkokra és különleges helyszínre volt szükség. Míg a hollywoodi produkciókban dollármilliókból építik a posztapokaliptikus, világvége-hangulatot árasztó díszletet, addig a paksi filmesek a jelenetek többségét a valaha jobb napokat látott téglagyárban, illetve egy szintén használaton kívüli pincehelyiségben vették fel, ahol bizony elég mostoha körülmények uralkodtak. Ennek ellenére kiváló hangulatban telt a háromnapos forgatás.

Fotó: totiphotography

A szereplők között régi ismerősként bukkant fel Réti Barnabás. A számos nemzetközi produkciót is megjárt színész – aki legutóbb Brad Pitt filmjében orosz kommandóst alakított – harmadszor dolgozott együtt a paksi fiúkkal, s mint azt elárulta, ezúttal is remekül érezte magát. Azt mondta, kiváló forgatókönyv és profi munka fogadta Pakson. Hozzátette, véleménye szerint a paksi filmeseknek minden esélyük megvan arra, hogy sikerrel szerepeljenek a fesztiválon. Azt, hogy ez az interneten zajlik, pozitívumnak látja, úgy gondolja, hogy itt a tehetséges emberek meg tudják mutatni magukat. Barnabás ajánlására kapta meg a női főszerepet – Barnabás feleségéét – egy marosvásárhelyi egyetemen végzett, budapesti alternatív színházakban játszó színésznő, Fekete Réka Thália, aki profizmusával és elhivatottságával lenyűgözte a stábot. Ő, ahogy mondta, remekül érezte magát Pakson és a munka során is, a végeredményt illetően sincsenek kétségei, biztos benne, hogy sok szép sikert hoz alkotóinak. Hozzáfűzte, példamutatónak tartja, ahogyan készül a film. Pár ember összefogva, önzetlenül, hittel, szeretettel dolgozik együtt. – Kevés helyen látja ezt az ember – jegyezte meg.

Bár életében először vett részt forgatáson, szintén professzionális munkát végzett Nikl Kamilla Maja, aki elárulta lapunknak, hogy nem dédelget színészi álmokat, inkább pedagógus lenne, de nagyon jól érezte magát mindvégig, és ha lesz alkalma, szívesen vállalkozik újra filmszerepre.

Fotó: totiphotography

Kövi Gergő forgatókönyvíróként, rendezőként jegyzi a filmet, míg Babai István mindezek mellett operatőrként is. A kamerák mögött esetenként Polgár Tamás és Hodován Viktor is feltűnt, míg Tóth András fotósként, Hatvani Szabolcs hangmérnökként és zeneszerzőként erősítette a stábot, amelynek régi tagja Fellinger József és Szabados Ferenc is. Meg kell említenünk az ebben a produkcióban debütált maszkmestert, Halász-Tisza Veronikát is, akinek keze munkája nagy szerepet játszik majd a nézők borzongatásában. Veronika arcfestéssel tizennégy éve foglalkozik, a maszkkészítés viszont új kihívást jelentett számára. Körülbelül tucatnyi próba során jutottak el az első zselatinból főzött sebhelytől a félelmetes zombi maszkokig. A végeredményt rövidesen a közönség is megláthatja a Youtube-on, de a szerzők minden egyéb csatornát kihasználnak majd, hogy népszerűsítsék új filmjüket, amelyre a közönség is szavazhat majd.