Mert hajózni kell
Az elmúlt hetekben bejárta az országos sajtót az egykor dicső napokat is látott, Szőke Tisza névre keresztelt hajó tragédiája, amely a legújabb hírek szerint a mentési munkálatok megkezdése ellenére is menthetetlen. Arról talán kevesebben hallottak, hogy városunknak is volt hasonló büszkesége, mégpedig nem is egy, hanem rögtön három.
Számos régi hajó van Magyarországon, amely megőrzésre érdemes, de jelenleg a pusztulás fenyegeti, vagy valahol félreállítva várja leendő gazdáját, esetleg külföldi tulajdonba került. A magyar hajógyártás egykori remekei közül három olyan hajót ismerhetnek meg, amelyek mindegyike városunk nevét viseli.
Településünkre is lehozták bemutatni azt az akkor még vadonatúj, Paks nevű vontatóhajót, amelyet 1960-ban építettek a Balatonfüredi Hajógyárban. Az egész város, az iskolák diákjai is csodájára jártak a két-három napig itt állomásozó vontatónak, amelynek még személyzete is paksi volt, Bányai József kapitány és Schmidt Ferenc üzemes. Az 1200 lóerős Paks maga után húzta az uszályokat, amire az akkori aldunai hajózásnál azért volt szükség, mert a Vaskapunál nagyon beszűkült a folyó és ezáltal csak vontatni tudták a hajókat, azt is csak egyesével. Majd 1970-ben a MAHART Hajójavító Üzemigazgatóság újpesti üzemében kiszélesítették, és a majd’ 50 méter hosszúságú hajótestet átépítették tolóhajóvá. Ezután már maga előtt tolta a bárkákat, akár négyet, hatot is, ugyanis kétezer lóerős lett. Akkor már nem a teljes személyzete volt paksi, aldunai kormányosa Zerza Ferenc lett. Bár 1970-ben jelentős beruházással megerősítették a hajót, azóta is rejtelmes okokból még az 1970-es években leszerelték, szétbontották. A következő időkben erősödött meg az a vitatható szemlélet, hogy nem gazdaságos a hajózás, ekkor született az a döntés, hogy önjárósítani kell az áruszállítás e változatát, hogy az egybefüggő hajótestre a rakomány is ráférjen és önmagát is képes legyen továbbítani, magyarázta Kiszl Károly, a Charon Hajózási Kft. igazgatója.
Így a MAHART vett egy önjáró hajót Németországból, ennek eredeti neve Stadt Erlangen volt, majd a 100 méter hosszú hajó megvételekor megkapta a Paks nevet. Úgy volt, ezt is bemutatják Pakson, de a hajózási felügyelet valamilyen okból nem adott engedélyt az üzemeltetésére, emlékszik vissza a történtekre Kiszl Károly. Utána mégis dolgozni kezdett a hajó, és egészen két évvel ezelőttig szelte a Duna habjait, most viszont eladó. Az önjáró hajók egyébként roppant jól felszereltek, mivel a legénység több hetet vagy hónapot is eltölt a fedélzetükön: a teherjárműveken egy komplett, komfortos kis lakás található, fürdővel, hálószobával, konyhával, étkezővel és nappalival. A hosszú úton bejárják a Duna teljes hosszát, a Fekete-tengertől felmennek Regensburgig, onnan a Duna-Majna csatornán át a Majnára és a Rajnára, onnan tovább Hollandiába. A mai teherhajók 1200 tonna rakományt, azaz 40-50 kamionnyi árut is képesek elszállítani, ráadásul akár húsz nap alatt Pakstól Hollandiáig. További előnyük, hogy folyamatos karbantartással akár száz évig is üzemelhetnek. Időtállóságuk mindig is jellemző volt, így nem csoda, hogy már az Első Pest-Fiumei Hajógyár Rt-ben, 1869-ben épített Paks nevű hajó is jó pár évtizedig szolgált. Az oldalkerekes vontatóhajó 1874-ben Bécs tulajdonába került, majd az 1890-es években Romániába, 1936-ban pedig végleg leselejtezték. Régen minden Duna-menti településről neveztek el hajót, így Paks mellett többek között Dunaföldvár, Kalocsa, Harta és Érsekcsanád nevű hajó is járta a magyar vizeket, utóbbi ma Regensburgban múzeumhajóként funkcionál. Sajnálatos, hogy Magyarországon a hajógyártás mára csak emlék maradt, még hajójavító üzemek sincsenek, külföldre kell vinni őket karbantartásra. Ezért a legtöbb hajó napjainkra az enyészeté lett, vagy valahol arra vár, hogy sorsa megnyugtató módon rendeződjön. A magyar hajózás leépítését követően néhány külföldi tulajdonba került, de a legtöbbet összevágták, illetve szétbontották, ahogy a városunk nevét viselő hajók közül is kettőt.