Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. lett a Paksi Vízműből

Három napirendi pontot tárgyalt rendkívüli ülésén Paks Város képviselő-testülete. 2012. április 1-jétől megszűnik az önkormányzatok hatósági ármegállapító jogköre, ez vonatkozik a helyi autóbusz-közlekedés viteldíjaira is. Az árakat ezentúl közszolgáltatási szerződésbe foglalják, melyet a jövőben is város hagy jóvá. – A testület visszavonta a régi árakról alkotott rendeletét és elfogadta a közszolgáltatási szerződést. Ebben a legutóbb elfogadott árakat rögzítettük, a döntés tehát adminisztratívnak tekinthető – fogalmazott Hajdú János, Paks polgármestere.

A második napirendi pontban a grémium a „Paks város térfigyelő rendszer korszerűsítése és bővítése II. ütem” című pályázat benyújtásáról döntött. Ahogy korábban megírtuk: a testület a város újabb kilenc pontján telepítene térfigyelő kamerákat, így többek közt az ASE csarnoknál, az elkerülő úton, a 6-os út kereszteződésénél, a buszpályaudvarnál és a Szentháromság térnél. – A térfigyelő rendszer 30 millió forintba kerülő kiépítéséhez 10 milliós belügyminisztériumi támogatást kértünk. A közbiztonság javítása is célja annak a pályázatnak, amit a Belügyminisztérium a közmunkások foglalkoztatásának bővítésére írt ki a térfigyelő rendszer működtetése kapcsán. Így áttételesen a pályázat másik célja is megvalósul, hiszen a képviselő-testület vállalta egy közmunkás négyhónapnyi foglalkoztatását – tette hozzá a településvezető.

A Paksi Vízmű Kft. elnevezése a jövőben megszűnik, mivel az üzem a jelenlegi tulajdonosi szerkezettel és szolgáltatási területtel tevékenységét nem tudja folytatni. A döntés értelmében a cég új neve Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft., melynek ügyvezetője Csapó Sándor lett. A cég jelenlegi felügyelőbizottsági tagját ezért visszahívta a grémium, a megüresedett tisztséget a jövőben Bordács József tölti be. Paks város képviselő-testülete a tervek szerint április 11-én tartja soron következő ülését.