A modern fizika témakörében adnak számot tudásukról

Április 20-22. között rendezik meg a XV. Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjét, amelyre hagyományosan Pakson az Energetikai Szakközépiskolában kerül sor. A megmérettetést az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat, az Energetikai Szakközépiskola és a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány szervezi. Idén az örökös házigazda ESZI-ből nem került be döntős versenyző. Szilárd Leó születésének 100. évfordulójára, Marx György professzor ötlete nyomán rendezték meg első alkalommal a megméretést 1998-ban. Aztán hagyomány lett az egyszeri alkalomra tervezett tudáspróbából, amelynek tematikája 2003-ban változott, azóta a fiatalok érdeklődésének megfelelően a modern fizika áll a középpontban. A rangos vetélkedés arra hivatott, hogy fenntartsa a fiatalok érdeklődését a természettudományok, a modern fizika iránt. A versenyre idén 41 iskola 402 tanulója jelentkezett. Az országos döntőbe 30 tanulót hívott be a versenybizottság. A döntő résztvevőinek névsorát a verseny hivatalos honlapján olvashatják.