Hírek röviden

Gyapán és Cseresznyésben már lezajlott, Dunakömlődön jövő héten tartanak lakossági fórumot. Spiesz József, a 8-as számú választókörzet képviselője április 19-én csütörtökön 18 órára várja az érdeklődőket a Dunakömlődi Faluházba. A fórumon a körzet lakói beszámolót hallhatnak a 2011-ben végzett munkáról és tájékoztatást kapnak az önkormányzat idei terveiről. A tanácskozáson részt vesz Hajdú János polgármester. A lakossági fórumok április 24-én Biritón, május 3-án Csámpán folytatódnak.

A Paksi Úttörők 38. alkalommal hirdették meg tantárgyi vetélkedőjüket az általános iskolák 4. osztályosai részére. 16. éve nemzetközi verseny a Kisokos-Kisdobos, hiszen várnak nevezést Erdélyből, Felvidékről és Kárpátaljáról is. A csapatok magyarból, matematikából és természetismeretből mérik össze tudásukat. A versenyt a Deák iskola Dózsa György úti épületében tartják április 14-én szombaton 9 órától.

Pénteken 10 órától a Hétszínvirág Óvodában kerül sor arra a kis koncertre, amit Jantnerné Oláh Ilona nyert azzal, hogy a közönség szavazatai alapján II. helyezett lett a legzöldebb pedagógus pályázaton. Miskolcról a kétszemélyes Diridongó Együttes ad elő a természetvédelemmel kapcsolatos dalokat a közelgő Föld napjához illeszkedően.