Pongrácz Sándor és Deák Ferenc díjakra várják a javaslatokat

Az egészségügyben dolgozók elismerésére várják a paksiak javaslatait. A város képviselő-testülete azok részére, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a település egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez, és e területen kimagasló teljesítményt nyújtottak Pongrácz Sándor kitüntetést alapított. Az elismerésben évente egy fő részesülhet, tavaly Feil Józsefné, a Városi Rendelőintézet laborasszisztense vehette át a kitüntetést, amit a Semmelweis nap keretén belül adnak át.

A Deák Ferenc kitüntetést a polgármesteri hivatalban dolgozó, kimagasló teljesítményt nyújtó köztisztviselők munkájának elismeréseként alapította az önkormányzat. Ezt azok kaphatják, akik hozzájárultak a közigazgatási tevékenység szakmai színvonalának növeléséhez, a lakosság ügyeinek kulturált intézéséhez, és magas színvonalú előkészítő és végrehajtó tevékenységükkel segítették a képviselő-testület munkáját. Az elismerést kétévente adják át, legutóbb az okmányiroda vezetőjeként Nyiratiné Nász Rózsát érte a megtiszteltetés.

Mindkét díjra április végéig írásban várják az itt élők javaslatait, a városháza jegyzői titkárságán.