Mit nézzünk ma?

A Mocsokváros utcáin című feliratos, amerikai filmdrámát vetítik szerdán 20 órakor a művelődési központ színháztermében. A sztori szerint Nick Flynn fiatal író, aki önmagát keresi. Régóta úgy tekint magára, mint nagy íróra, mesteri történetmesélőre. Miután elhagyja feleségét és gyermekét, a saját szabályai szerint éli az életét, végül börtönben köt ki hamis csekkek beváltása miatt. Szabadulása után taxisofőrködik, de egyre jobban iszik, ezért elveszti munkáját. Nick egy hajléktalanszállón vállal munkát, ahol Captaintől és Joytól tanulja meg, hogyan bánjon az éjszakáról éjszakára megjelenő vendégekkel. Nick találkozik a hajléktalanokkal, hallgatja a történeteiket, és rátalál élete és munkája céljára.

Az Enter Achilles című filmet vetítik június 6-án 17 órakor a Paksi Képtár filmklubjának keretében. A mozi fókuszában olyan kényes társadalmi kérdések állnak, mint a szexualitás, és ezen belül is a férfiasság – a maszkulin férfi ideál – és a szexuálpolitika problematikája. A mára már közkedvelt témának számító genderkutatás és a nemi identitás kérdéseinek vizsgálata a ’90-es években gyerekcipőben jártak, a darabok alapjául elsősorban feminista elméletek szolgáltak. A kitörő AIDS-krízis és az eluralkodó homofóbia különösen aktuálissá tették a szerző, azaz a DV8 Physical Theatre (brit fizikai színháztársulat) számára a téma provokatív megközelítését.

Lezárult az a Többlett-M pályázati program a Csengey Dénes Kulturális Központban, amelynek megvalósítására még 2010-ben 13 millió forintot nyertek a Társadalmi Megújulás Operatív Programban. A pályázatról lesz szó a TelePaks Csengőszó című magazinjának következő adásában, a vendégek Cselenkó Erika és Rausch Ildikó projektmenedzserek lesznek.