Harc indult a paksi csapatkapitányért

Fotó: paksifc.hu

Több csapat is vitte volna Vayer Gábort, az MVM Paks csapatkapitányát, de a klub vezetői a jelek szerint sikeresen egyeztettek a támadóval. A futballistát invitálta például a Lombard Pápa, de máshol is szóba került a neve. Böde ügyében egyelőre nincs előrelépés.

A pepsifoci.hu értesülései szerint a Lombard érdeklődése komoly volt, ennek ellenére maradhat Pakson a játékos. A 35 éves labdarúgó az előző szezon nagy részében Kis Károly együttesének csapatkapitánya volt és alapembernek számít a zöld-fehéreknél. 25 mérkőzésen hat gólt szerzett, így nem csoda, ha több helyen is felmerült a neve. Ahogy korábban megírtuk, a tolnai csapat Simon Attila személyében a nyári átigazolási szezonban már szerződtetett egy támadót. Ami Böde Dánielt illeti: Haraszti Zsolt kedden a pepsifoci.hu megkeresésére elmondta, hogy nincs előrelépés az ügyben, Böde helyzetét a Ferencvárosnál több dolog is befolyásolja.

A zöld-fehér játékosok egyébként nyáron sem lazsálnak, a felkészülési időszak hétfőn kezdődik, a futballisták egy hetet edzőtáborban töltenek majd Tiszaújvárosban, ahol a tervek szerint három felkészülési mérkőzést játszanak nemzetközi ellenfelekkel is július 9. és 14. között.