Világhírű előadó is vendégeskedik művészeti iskola táborában

Mozgalmas tanévet zárt és hasonlóan tartalmas hetek elé néz a Pro Artis AMI. A művészeti iskola – ahol négy művészeti ágban közel hatszáz növendék kapott bizonyítványt minap – rendkívül sok előadást, fesztivált, kurzust szervezett a tanév során. Most, hogy a szorgalmi időszaknak vége, kezdődnek a táborok, mindjárt három olyan, amelyek országos meghirdetésűek.

Vasárnap megérkezett az a negyvenöt gyerek, akik a Köte Zoltán vezette országos Rudimental dobtábor résztvevői. Simon Péter igazgató elmondta, hogy hat nemzetközi hírű és szintű tanár oktat majd e héten, köztük Tömösközi László Fischer Annie-díjas marimbaművész, aki tavaly a záró koncertet adta. Ezen az idén – június 23-án, szombaton 10 órakor, a Paksi Képtárban – Gerendás Pétert láthatja, hallhatja a közönség. Nagy élménynek ígérkezik a táborlakók közös koncertje, tette hozzá Simon Péter.
Az igazgató arról is beszámolt, hogy június 24-én érkeznek azok a közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató diákok, akik a szintén országos vonó-, vonástechnikai kurzus résztvevői lesznek. Őket Zeneakadémia tanárai oktatják majd. A program egy igazi kuriózumot is ígér a nagyközönség számára. Magyarországon első ízben ad koncertet a világhírű svájci hegedűművész, Alexandre Dubach. Előadása június 27-én, 19 órakor – az Eb-elődöntő előtt – az evangélikus templomban lesz. A svájci művész tehetsége korán megmutatkozott, a kor a legnagyobb muzsikusai tanították, többek között Yehudi Menuhin is. Első magyarországi bemutatkozása, ahol Paganini 24 capricci etűdjeit adja elő egy 18. századi mesterhegedűn, igazi szenzációnak számít.

A sort egy Alexander Poelujev által vezetett harmonikakurzus zárja, ez június 26-ától július 1-jéig tart. Eközben – június 30-án 18 órakor harmonika hangverseny lesz az evangélikus templomban, ahol a növendékek mellett az orosz harmonika virtuóz, Poelujev is fellép.