125 éve történt a biskói tragédia

1887. június 18-án következett be az ország történetének egyik legtöbb áldozatot követelő vízi katasztrófája, egyben városunk történetének legnagyobb tragédiája, a biskói kompkatasztrófa. A kalocsai Jézus Szíve búcsúra igyekvő mintegy 400 főnyi zarándok a Fő utca és a Kápolna utca sarkán álló Szent Vendel kápolnánál gyülekezett, majd onnan egy rövid ima után Spiesz János apátplébános és Varga Károly segédkántor vezetésével indult le a töltésen a város déli határán lévő Biskói-révhez, emlékezik vissza 1937-es írásában Bors József. A biztonsággal csupán 150 utast bíró hajó az erős széltől és túlterheltségtől imbolyogva megindult, azonban a parttól alig néhány méterre süllyedni kezdett. A Duna habjai között több száz ember vesztette életét. A Biskói komptragédia című könyv, amely Beregnyei Miklós szerkesztésében, a Jámbor Pál Társaság gondozásában látott napvilágot 2009-ben, minden fellelhető tudósítás kötetbe foglalásával törekedett arra, hogy a katasztrófa és a mulasztások körülményeiről az olvasó a lehető leghűbb képet kaphassa. Bár a korabeli sajtóból tudjuk, hogy vizsgálatot indítottak a tragédia okainak és felelőseinek megállapítására, a dokumentumok hiányosságai miatt sokan, sokféleképpen számoltak be az esetről, aminek minden részletéről máig nem hullott le a fátyol. – Jogilag felelős a kompvezető, de erkölcsileg elmarasztalható a történtekért a pap is mint a búcsúsok csoportvezetője, mert ha kettéosztja a társaságot, nincs tragédia. Ezt azért nem tette, mert siettek, hiszen ő celebrálta volna a kalocsai misét és késésben voltak, a társaságot pedig egyben akarta tartani – részletezi Beregnyei Miklós, a téma kutatója. A történtek objektív megítélését nehezítik az eltérő beszámolók is, ugyanis a katolikus egyház által kiadott emlékfüzet is még hősként tünteti fel a plébánost, tette hozzá. A szerencsétlenségben 250 fő vesztette életét, zömmel nők és gyermekek, mert földmunkák idején a családok kenyérkeresői nem mentek el az eseményre. Az áldozatok megdöbbentően nagy száma még ma is elborzasztó, ezt megközelítő tragédia napjainkban sem fordult elő, a híradásokból ismert, olasz partoknál zátonyra futott, több mint 4000 főt szállító Costa Concordia tengerjáró balesete során a paksi áldozatok számának töredéke vesztette életét.

Bors József visszaemlékezése. (A másolatokat Juhász Veronika küldte el nekünk.)