Hírek röviden

Fotó: Molnár Gyula

Június 29-én ismét megnyílt a forgalom előtt a Paks-Csámpai bekötőút, amellyel az érintett lakók napi közlekedése vált újra zavartalanná. Az út kezelői feladatát ezentúl a paksi önkormányzat látja el, tájékoztatta lapunkat Réger Balázs, a Tolna megyei Kormányhivatal kabinetvezető-sajtófőnöke. 2011 szeptembere óta zárta el egymástól Biritót és Csámpát az M6-os felett átívelő felüljáró, amelyet azért nem lehetett használni, mert nem volt üzemeltetője, így nem kaphatott használatbavételi engedélyt. Az ügy kapcsán a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban tartott egyeztető tárgyaláson született döntés értelmében az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. visszaadta a Magyar Államnak az útszakaszt, amely átadta az út tulajdonjogát Paks Város Önkormányzatának, az útszakaszt helyi közúttá nyilvánították, így egyben Paks az útszakasz kezelője is lett.

Musical táborba várja a jelentkezőket a Süni Gyermekkuckó július 16-27-ig. A Musical táborba 8-17 éves fiatalokat várnak, akik szeretnek énekelni, színpadon szerepelni. A tábort egy előadás zárja, amelyben a tanultakat bemutatják a résztvevők, a legjobbak pedig felvételt nyernek a TiniTüsik csapatába. Emellett egynapos napközis táborokba is várják a jelentkezőket, erről részletesebb információ a www.sunigyermekkucko.hu honlapon kapható.

Mindenkit várnak a IX. Csámpai Nosztalgia Találkozóra: a program már délelőtt elkezdődik kispályás focival a tornapályán, majd 15 órakor szentmisével folytatódik a rendezvény a közösségi házban. Ugyanitt fotókiállítás is nyílik: régi fotók elevenítik fel, hogy éppen 100 éve kezdődött Csámpán az iskolai oktatás. A közösségi ház mellett felállított rendezvénysátorban pedig egymást követik a fellépők: lesz néptánc, fellép a Csámpai Country Road Club, emellett lesznek gyerekprogramok, lecsó főzőverseny, valamint a Csámpai Lovassport Egyesület western bemutatót tart. Az est sztárfellépője Tabáni István, a Csillag születik 2009-es nyertese, aki 19 órakor lép színpadra. A napot bál zárja majd.