Mit nézzünk ma?

Az Életrevalók című francia vígjátékot vetítik szerdán a kulturális központ art-termében 20 órától A Gyilkos én vagyok sztárja, Francois Cluzet főszereplésével. A sztori szerint az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára.

Forrás: voici.fr

Elindultak a programok a Gastroblues Klubban, ahol minden nap hangolódhatnak a zene szerelmesei a hétvégi sztárprodukciókra. Klubkoncerteket és örömzenéléseket már másodikától tartanak hat napon át, a hét első felében helyi zenészek kapnak bemutatkozási lehetőséget. Kedden a Bese Dóra és barátai elnevezésű formáció lépett színpadra, szerdán pedig a Beatback zenekar szórakoztatja a közönséget 18 órától.