Augusztus 5-ig vehetik fel a diákbérlet támogatást

A paksi önkormányzat évek óta támogatja a diákok helyi közlekedését lakóhelyük és az iskola, illetve az általuk látogatott sportlétesítmény, művészeti oktatási intézmény között. Az elmúlt tanévben a támogatást kiterjesztették a külterületen lakó diákokra is, akik nem helyi, hanem helyközi járattal járnak iskolába. Az idei költségvetésben 8 millió forintot különítettek el a diákbérletek támogatására. Az önkormányzat a megvásárolt bérlet összegének 80 százalékát fizeti ki utólag azoknak, akik a visszatérítés iránti kérelmüket jelezték a tanév során a polgármesteri hivatal szociális osztályán.

A tanév végéig, azaz júniusig támogatja az önkormányzat a diákok közlekedését. A szülő vagy törvényes képviselő augusztus 5-ig veheti fel a lejárt bérlet ellenében a bérlet összegének 80 százalékát az általa előzetesen jelzett helyen: az érintett oktatási intézményben, vagy a polgármesteri hivatal pénztárában. Aki az oktatási intézményt jelölte meg kifizető helyként, az a nyári intézmény-karbantartások miatt július 30. és augusztus 3. között keresheti fel az intézményt, ahol 14-től 17 óráig állnak a szülők rendelkezésére. A polgármesteri hivatalban ügyfélfogadási időben kereshetik fel a pénztárat (hétfőtől-szerdáig 8-15.30-ig, pénteken pedig 8-12-ig).