Minden pályázatot támogatnak

Fotó: Paksi Hírnök archív

Közel 200 millió forinttal támogatja az önkormányzat a hagyományos technológiával épült lakóházak, valamint a panellakások felújítását idén. A pályázatot a jelentkezők nagy száma miatt a második napon lezárták, de az igényelt támogatási összeget a költségvetési rendelet módosításával valamennyi jelentkező számára biztosítják. Közel 500 pályázat feldolgozása kezdődött meg.

Már az első napon közel kétszázötven lakás korszerűsítését célzó igény érkezett az önkormányzathoz a hagyományos és az iparosított technológiával készült lakások energiatakarékos felújítására kiírt pályázatra. Mivel az erre a célra elkülönített támogatási keretet már ekkor elérte, illetve meghaladta az igényelt összeg, a lehetőséget augusztus 2-án lezárták a városházán. Az iparosított technológiával készült lakások felújításának támogatására 100 millió forintot különített el a képviselő-testület. A beérkezett 34 pályázatban 7 társasház és 27 egyéni jelentkező mintegy 228 lakás energiatakarékos korszerűsítésére igényelt összesen 96 millió forintot, amit biztosítani is tud a város. Nem ez a helyzet a hagyományos technológiával épült lakások esetén.

Fotó: Paksi Hírnök archív

A jelentkező mintegy 250 ház és lakástulajdonos ugyancsak 96 millió forint támogatásra pályázott, a költségvetés elfogadásakor viszont erre a célra 30 millió forintot különített el a várost vezető testület. Hajdú János polgármester javaslatára a következő augusztusi rendkívüli testületi ülésen napirendre kerül a téma és a költségvetési rendelet módosításával, 62 millió forint átcsoportosításával biztosítják valamennyi befogadott pályázat számára az igényelt összeget a hagyományos épületek esetében is. – Az önkormányzat számára is fontos, hogy az építkezések beinduljanak, hiszen a felújított lakások a városi vagyon részét is képezik. Emellett nem mindegy számunkra, hogy milyen a helyiek komfortérzete – hangsúlyozta tájékoztatójában Hajdú János. Paks polgármestere azt is elmondta, hogy amennyiben a képviselő-testület anyagi lehetőségei lényegesen nem változnak meg, akkor jövőre is biztosítják a paksiak számára ezt a támogatási formát, igazodva az állami pályázati lehetőségekhez. Idén a hármas konstrukcióra – állam, önkormányzat, önerő – nem volt mód, mivel nem jelent meg komplex felújítást támogató központi kiírás: így a nyílászárócserét, hőszigetelést és fűtéskorszerűsítést célzó felújításokra maximum ötven százalékos önkormányzati támogatásra várták a lakossági pályázatokat. A feldolgozás megkezdődött, az esetleges hiánypótlásokról értesítik az érintetteket.