Az OVIT korszerűsíti a CERN transzformátorállomásait

Az MVM OVIT Zrt. nyerte el a genfi székhelyű CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) 66 kilovoltos alállomásainak védelmi és irányítástechnikai korszerűsítésére kiírt pályázatát, közölte az MTI.

Az MVM OVIT közleménye szerint a CERN-t jelenleg 20 tagország, közöttük Magyarország működteti, kutatásaiban mintegy tízezren vesznek részt. Az MVM OVIT a március 21-én kiírt pályázatot nemzetközi versenytársakat megelőzve nyerte el – közölte a társaság. Az augusztus 9-én aláírt szerződés alapján az OVIT a 66 kilovoltos hálózat szekunder rekonstrukciójára kapott megbízást.

A munka magába foglalja mind a védelmi és irányítástechnikai berendezések, mind a védelmi szekrények és a szabadtéri készülékek közötti szekunder kábelek teljes cseréjét, valamint az egész rendszer megtervezését, helyszíni telepítését és üzembe helyezését. A projekt értékét növeli, hogy a védelmi és irányítástechnikai rendszerbe hazai fejlesztésű és gyártású berendezéseket építenek be, írja az MTI.