Mit nézzünk a hétvégén?

A református templomban Szabó Kata és Bátori István közös hangversenyét hallhatja a zeneszerető közönség szombaton 19 órától. A fiatal tehetség, Szabó Kata azon az orgonán ad most koncertet, amelyiken megismerkedett a hangszerrel. Az 1880-ban, Ország Sándor magyar királyi orgonaépítő által készített orgona nem koncertek, hanem kifejezetten istentiszteletek céljára készült és két éve Szabó Balázs irányításával újították fel. A művésznő ezúttal nem egyedül érkezik Paksra, hanem a szintén Würzburgban tanuló Bátori Istvánnal. Műsorukban szerepelnek Bach, Steigleder és Kerl művei. A koncert bevételét többek között az orgona hangolása, karbantartása céljából a templomnak ajánlották fel.

Forrás: facebook.com/Will Smith

A Sötét zsaruk harmadik részét vetítik vasárnap 19 órakor a kulturális központ színháztermében Will Smith és Tommy Lee Jones főszereplésével. Harmadik alkalommal védik meg a Földet és a Galaxist fekete öltönyös és napszemüveges ügynök-barátaink. Most egy különösen elvetemült univerzum-rossza ellen kell előkapniuk a zajos tücsköt, és a múltban kalandozva megmenteniük az ügynökséget és a lakosságot. A film kaland és móka nemcsak rajongóknak.

Nyílt nevezésű bojlis versenyt szervez a Paksi Atomerőmű Horgászegyesület szeptember 7-9. között a Füzes tavakon. Az 50 órás őszi pontyvadászat reggel 6 órakor regisztrációval indul és kilenckor veszi kezdetét a verseny, az utolsó mérlegelés 11 órakor lesz.

20 sportág jeles képviselője lesz jelen a péntek-szombati Nagy Sportágválasztón a paksi ürgemezei strandon. A program első napján az általános iskola tanulói vesznek részt, szombaton pedig a családosok látogathatnak ki az ingyenes rendezvényre. A hagyományos sportágak mellett olyan különlegességeket is kipróbálhatnak az érdeklődők mint a bocsa, a vitorlázás, a búvárkodás, a teke vagy az íjászat.

A Szerelem művészete című francia vígjátékot vetítik pénteken 19 órától a kulturális központ színháztermében Emmanuel Mouret és Julie Depardieu főszereplésével. A sztori szerint egy fiatal pár tagjaiban felmerül, hogy esetleg elmulasztanak valamit a fogadott monogámia során. Egy másik, korosodó párnál fény derül a feleség kicsapongó életére. Két szomszéd – egy magányos férfi és egy nő – hajkurássza egymást, miközben a nő még előző kapcsolatát igyekszik zavartan lezárni. Egy másik nő pedig majdnemviszonyba keveredik egy neki szerelmet valló férfi barátjával.

Új helyszínen, komfortos környezetben várja ifjú olvasóit szeptember 7-től a Pákolitz István Városi Könyvtár Kincskereső Gyermekkönyvtára, amelynek ünnepélyes megnyitóját pénteken 15.30-tól tartják. Mintegy 150 négyzetméteren rendezkedett be a gyermekrészleg: egész osztályoknak kényelmes helyet biztosító tágas olvasóterem fogadja az idelátogatókat, ahol az óvodásoktól a kamaszokig korosztályonként különülnek el az olvasnivalók. A megnyitón köszöntőt mond Leber Ferenc alpolgármester, Csajági Sándor a humánpolitikai bizottság elnöke, Szentgáliné Erőss Márta igazgató és Lázár Ágnes gyermekkönyvtáros. Ezt követően Könyvmolyok sorakozó címmel Gyulai István és Halász-Tisza Veronika verses-zenés összeállításával, majd Cseke Klára Süni zenéjével kedveskednek a kisebbeknek.