Mit nézzünk ma?

A szerelem három évig tart című francia-belga vígjátékot vetítik szerdán 19 órától a kulturális központ art-termében Louise Bourgoin és Gaspard Proust főszereplésével. Az életszagú sztori szerint egy fiatal pár becsvággyal és lelkesedéssel vág bele közös életükbe, és az örök szerelem reményében összeházasodnak. Házaséletük azonban három év elteltével zátonyra fut, s a válás árnyékában a fiatal és kiábrándult Marc kidolgoz egy teóriát, amely szerint minden szerelem csak három évig tart. A szavatossági idő lejárta pedig garantált. Ám a szinglik közösségében újfent ismerkedni kezd, s egy lánnyal való találkozása felcsillantja az újabb szerelem lehetőségét. Barátai hisznek a szerelemben és az ő szerelmükben is – ami talán nemcsak három évig tart.

Forrás: facebook.com/Louise Bourgoin

Klasszikusgitár-koncertet hallgathanak az érdeklődők a Pro Artis művészeti iskola kamaratermében szeptember 12-én szerdán 18 órakor. Az előadó Bozóki Andrea egyetemi adjunktus, aki a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanára, és doktori hangversenyének műsorát adja elő. A koncerten az énekes közreműködő Góczán Gáborné lesz.