Átadták a Céggyűrű elismeréseket

Hússzal gyarapodott a Paksi Atomerőmű legrangosabb kitüntetésével elismert dolgozók tábora, átadták pénteken este az idei Céggyűrű elismeréseket. Hagyományosan október 23-a előtti időpontban rendezték az ünnepséget, s szintén hagyományosan rövid értékelést is tartott a társaság vezérigazgatója.

– Büszkék vagyunk arra, hogy a ránk bízott atomerőművet több évtizede az elvárt felelősséggel, biztonságosan üzemeltetjük – kezdte Hamvas István vezérigazgató, majd az elmúlt évek biztonságnövelő intézkedéseiről tett említést kezdve az 1991-ben indult AGNES projekttel, amely kezdetét jelentette annak a számos beavatkozásnak, amellyel növelték a blokkok biztonságát. Mint mondta, ezen az úton haladnak tovább mindig igazodva a nemzetközi szakmai elvárásokhoz. Szót ejtett a stressztesztről, különféle nemzetközi szervezetek és a szakma visszaigazolásairól, amelyek mindegyike igazolja a Pakson folyó munka helyességét és eredményességét. Mint mondta, ez nem egyedüli érdem, intézmények, szervezetek – köztük a nukleáris hatóság – együttműködésének köszönhetően nézhetnek elégedettséggel vissza és tekinthetnek előre.

– Ma már az egyes blokk üzemidő hosszabbítására vonatkozó engedélyt várjuk és előttünk áll a következő feladat: a kettes blokk berendezéseinek felkészítése az üzemidő-hosszabbításra – mutatott rá. Baji Csaba, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MVM PA Zrt. igazgatóságának elnöke pohárköszöntőjében arról szólt, hogy egy vállalkozás értékét általában gépei és berendezései értékével jelzik, és nem ejtenek szót az ott dolgozó emberekről. Ez – mint megjegyezte – tévedés, hiszen érték a közösség is. Különösen igaz ez a paksi atomerőműre, amelynek kiváló kollektívája van. Az ott lévő közösség értéket teremt, értékre nevel és hagyományain keresztül irányt mutat, fogalmazott. Egy ilyen hagyomány a Céggyűrű kitüntetés is, amelynek jutalmazottjai az igazgatóság elnöke szerint példát mutatnak mindannyiunk számára.

Hamvas István azt megelőzően, hogy átadta az erőmű húsz kiváló munkatársának az elismerést, úgy fogalmazott, hogy a gyűrű szimbólum, amely a közösség, a munkatársak elismerését hordozza.

Az idei díjazottak: Balázs Pálné, Böcz Tibor, Csordás Gábor, Csordás Jenő, Gergely László, Gulyás Zoltán, Hevesi Antal, Józsa Sándor, Kardos Sándor, Kovács Ferenc, Kubis Ottó, Mészáros János, Nagy Lajos, Németh Tibor, Papp Sándor, Patkós István, Pécsi Zsolt, Pólya Lajos, Szilágyi Antal, Tóth Tamásné.

Az ünnepeltek tiszteletére adott műsor idén – nem túlzás állítani – parádés volt. A Honvéd Férfikar crossover koncertjét, amelyet a Biankó Kvartett kísért és Falusi Mariann is vendégszerepelt – hangos ovációval kísérte a közönség.