Nagy port kavar az átigazolási hullám

Simon Attila távozásának okát is firtatják. Forrás: paksifc.hu

Médiavihart kavart a bejelentés, miszerint öt játékos jövője is kérdéses az MVM Paks jelenlegi keretét illetően, a sportújságok hasábjain szinte kivétel nélkül foglalkoznak a témával. Ahogy korábban a klub honlapján megjelent közlemény szerint megírtuk, a vezetőség a szakmai stábbal és a játékosokkal való egyeztetést követően megfelelő ajánlat esetén elengedi Kovács Attilát, Sifter Tamást, Simon Attilát és Sipeki Istvánt, illetve Pokorni Péter kapcsán kölcsönadásban gondolkodik.

A kapust kereső zöld-fehérek egyik jelöltje a posztra Németh Gábor lehet, aki legutóbb a Kecskemét játékosa volt, írja a kesport.hu. A rutinos labdarúgó ősszel távozott a KTE-től, azóta nem volt csapata, így leigazolása érdekes forgatókönyv lehet, ugyanakkor ésszerű is, hiszen a hálóőr korábban már dolgozott együtt Tomiszlav Sziviccsel, a csapat jelenlegi vezetőedzőjével. A pepsifoci.hu írása szerint a klubnál felmerült a győri Molnár Péter-Nagy Gergely kettős valamelyikének leigazolása is, de az ETO valószínűleg egyik kapusát sem engedi el. A rangado.hu Kovács Attila elküldése kapcsán úgy fogalmaz, a rutinos, 31 éves kapusra nyolc és fél év után nem tartanak igényt, aki eddig 92 élvonalbeli mérkőzésen védett és 2004 nyarán került jelenlegi egyesületéhez.

A Rangado.hu külön foglalkozik a 29 éves támadó, Simon Attila távozásával is, aki idén nyáron került a csapathoz. – Úgy néz ki, hogy továbbállok. Jelenleg úgy gondolom, hogy féléves kölcsönről lesz szó, de ezt majd a lehetőségekhez mérjük – nyilatkozta a ház gólkirálya a lap megkeresésére.

Firtatva az indokot hozzátette: – Feltettük a régi lemezt, sajnos a múltbeli dolgokat nem tudta félretenni (utal Simon a vezetőedzőre, Tomiszlav Szivicsre, akivel surlódások mentén dolgoztak együtt Kecskeméten is – szerk.). Tulajdonképpen én kértem, hogy távozhassak. Most hétgólos vagyok, de ha ez a tendencia folytatódik, az egész tavaszom ugyanúgy el lesz rontva, mint a tavaly őszöm volt. Jelenleg házi gólkirály vagyok, és volt olyan meccsünk, amikor éppen vezettem az NB I-es góllövőlistát is, mégis csere voltam – nyilatkozta Simon a Rangadó.hunak.