Sportos hírek

Forrás: Molnár Gyula
Forrás: Molnár Gyula

Az Atomerőmű SE tovább folytatja remek hazai szériáját, zsinórban nyolcadszor nyertek otthon, ezúttal a Falco ellen. A vendégek az egész mérkőzés alatt csak futottak az eredmény után, az ASE végül húszpontos különbséggel, 85:65-re nyert a szombathelyi csapat ellen. A piros-kékek legeredményesebb játékosa 22 ponttal Jonathan Levy volt, aki épp a Falcótól érkezett kölcsönbe Paksra.

A paksifc.hu beszámolója szerint Tomiszlav Szivics csütörtökön vezényelte az első edzést az MVM Paks 22 fős keretének. A játékosok között már nem volt ott a Szolnokra szerződő Pokorni Péter és Sipeki István, Kovács Attila sorsa pedig kérdéses. Simon Attilát többen is vinnék, de egyelőre Pakson veszi fel a munkát, ahogy Sifter Tamás is itt kezdi meg az alapozást. A névsorban két új játékos is szerepel: Könyves Norbert az MTK-tól, míg Németh Gábor Kecskemétről tette át székhelyét Paksra. A rutinos hálőr személyében Csernyánszky Norbert komoly vetélytársat kapott, hiszen Németh Gábor 300 élvonalbeli meccsel a lábában érkezik. – Jóban vagyunk Norbival, és mindent elkövetek majd annak érdekében, hogy jó formában maradjon, de azért egy egészséges rivalizálás mindenképp lesz köztünk. Már csak azért is, mivel ő is az én korosztályomhoz tartozik – nyilatkozta a 38 éves kapus.