Kuti Lívia is versenyben a Jövő reménysége címért

Forrás: Paksi Hírnök archív
Forrás: Paksi Hírnök archív

Elindult a Blikk internetes szavazása arról, hogy olvasói kiket tartanak érdemesnek idén az Év embere díjra. Az ötfős zsűri – Bárdos András, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektor-helyettese, Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál egyik alapítója, Halász Judit énekesnő, Rudolf Péter színművész és Murányi Marcell, a Blikk főszerkesztője – öt kategóriában öt névre szűkítette le a mezőnyt, innentől azonban az olvasók nyilváníthatnak véleményt az előző év kiemelkedő teljesítményeiről, személyiségeiről.

– Jelöltjeink között akad évtizedek óta sikeres médiaszemélyiség, színházigazgató, ifjú kutató, lelkész és freestyle foci bajnok is. Sok mindenben különböznek, egy valami azonban közös bennük: eredményeiknek, kitartásuknak, emberi nagyságuknak köszönhetően mindannyian példaképek lehetnek – mondta Murányi Marcell főszerkesztő. A napilap harmadszorra hirdeti meg az Év embere szavazást, az olvasók egészen február 3-ig voksolhatnak arról, hogy kit tartanak az Év művészének, az Év médiaszemélyiségének, az Év civil hősének, az Év szakemberének, valamint a Jövő reménységének. Utóbbi kategória egyik jelöltje egy fiatal helyi tehetség, Kuti Lívia is, akinek eredményeiről korábbi írásainkat is megtalálja.

A zsűri - Forrás: Kordos Szabolcs
Az idei zsűri – Forrás: Kordos Szabolcs

Ugyanakkor nem Lívia az egyetlen paksi, aki bekerült a Blikk Év embere szavazásába. 2011-ben a Legnagyobb hétköznapi hős cím jelöltjei között üdvözölhettük a paksi Molnár Imrénét, vagyis Ancikát is, aki évek óta a város nehezebb sorsú lakosaiért munkálkodik.